Na jó, az előző jelenet több, mint furcsa volt. Most ez a srác vagy a bolondját járatja velem, vagy eléggé ostoba szegénykém. Hiszen már vagy éve vagyunk osztálytársak és csak most veszi észre, hogy a világon vagyok? Én mondom, itt valami nagyon bűzlik. A páholy felé pillantottam, ahol Kitazawa-kun barátai jót röhögtek az előbbi jeleneten. Hát persze, nem őket hozták kellemetlen helyzetbe. Talán Mikoto-nak igaza van és nem jó kikezdeni gazdag pasikkal.
- Mi a fene volt ez?
- Honnan kellene tudnom? Egyébként is talán igazad van és jobb messziről elkerülnöm ezeket a srácokat! - Mikoto egy"én meg mondtam" mosollyal zárta ezt az igen rövid beszélgetést. Miután az órák véget értek, már mentem is haza. Mindig igyekszek kerülőt tenni, hogy senki se tudja meg, hol is lakok valójában. Ha ez kiderül, akkor biztos vagyok benne, hogy tönkre fognak tenni ezek a vadállatok. Egyelőre csak én voltam otthon, a szüleim dolgoztak, az öcsém pedig a barátaival volt. Mázli, hogy neki nem kell eltitkolni mások előtt a származásunkat, míg nekem igen, hisz akkor nem lennének barátaim és még Mikoto sem barátkozhatna velem többet. Nem tudom ki volt aki kitalálta ezt a szabályzatot, de az biztos, hogy nagy diszkrimináció a szegényekkel szemben. Gyorsan csináltam magamnak egy kis levest és nekiálltam tanulni. Ám sokra nem jutottam, ugyanis kopogtak. Ezt mondjuk eléggé furcsálltam, tekintve, hogy a szüleim kopogás nélkül jönnek be, túl sok ember meg amúgy sem fordul meg itt nálunk.
- Megyek! - kinyitottam az ajtót és legnagyobb döbbenetemre Ishuzu Ebina-val találtam szemben magam. Gyorsan rá akartam csapni az ajtót, de a lábával megállította.
- Jobb ha nem teszed! - eléggé szúrósan nézett rám, amivel nem sokat segített a helyzetemen.
- Köpj csak be nyugodtan! Mond el nekik, hogy egy ilyen helyen élek és nem vagyok gazdag!
- Bevallom rosszabbra számítottam. Amikor elképzeltelek, a családi fészekben egy kis viskó jutott eszembe, ahhoz képest ez nem is olyan rossz!
- Várjunk csak, te végig tudtad, hogy én...
- Azt, hogy szegény vagy? Édesem, mind a négyen tudtuk, Shusaku szegény meg túl naiv ahhoz, hogy ez az eszébe jusson. Tényleg, ezt a tiéd! - a kezembe nyomott egy borítékot, amin az én nevem volt. Kicsit bizonytalanul nyitottam ki.
- Mégis mi ez?
- Csak olvasd el és megtudod! - végigfutottam rajta a szemem és egy születésnapi meghívó volt, Kitazawa Shusaku születésnapjára.
- Egy szülinapi buli? Mégis miért vagyok meghívva?
- Elfelejtetted, hogy gazdag vagy! - rám kacsintott, én pedig egyből kapcsoltam.
- Hiszen nincs alkalmas ruhám, szóval köszönöm, de nem megyek el!
- Shu-chan majd biztosan küld neked valami ruhát, én meg idehozom.
- Várj, ezt a meghívót ő adta neked?
- Még szép, máskülönben biztosan nem jöttem volna ide! - kelletlenül, de beinvitáltam őt. Még a végén lebuktat engem és az tényleg nem hiányozna. Mindenképp kiakartam deríteni, mégis miért viselkedett tegnap olyan furcsán Kitazawa-kun. Leültünk az asztalhoz és csináltam magunknak egy bögre teát.
- Miért viselkedett tegnap olyan furcsán Kitazawa-kun? - kezdtem bele.
- Te tényleg nem vetted észre? Shu-chan totál beléd zúgott! - elnevette magát, én pedig igyekeztem felfogni az iménti mondatát. Még, hogy Kitazawa Shusaku belém zúgott? Nagyon jó vicc, mondhatom!
- Ez biztosan nem igaz, nem értem miért mondod ezt!
- De igaz, még az ebéd előtti szünetben végig rólad áradozott. Persze egy kicsit noszogatnunk kellett, mert hát nem mehetett oda hozzád csak úgy, előtte illik bemutatkozni is.
- Szóval ti mondtátok neki? Mégis miért?
- Mert vicces zavarba hozni valakit, már pedig te nagyon zavarba jöttél és ez nagyon tetszett. Mit gondolsz miért nevettük el magunkat? Üdítő volt látni, hogy Shu-chan így viselkedik.
- Akkor most megyek és elmondom neki, hogy ne is álmodozzon róla, mert köztünk úgyse működne semmi! - mérgesen felálltam a helyemről, de Ebina-kun visszanyomott a székre.
- Én ezt a helyedben átgondolnám. Ha Shu-chan rájön erre, akkor még az eddigieknél is befelé fordulóbb lesz. Végre talált valami apró pislákoló fényt, egy apró kis boldogságot az amúgy sötét és üres életébe, erre te megfosztanád tőle? Mégis, hogy lehetsz ilyen szívtelen?
- Te kis nyavalyás! - sziszegtem a fogaim között, mire a szeme felcsillant.
- Mond ezt újra!
- Mi van?
- Mond megint azt, hogy te kis nyavalyás, vagy bármilyen másik ostoba szidást! Tudod te milyen jól esik ezt hallani? - most már ő is meghibbant? Kár pedig az elején még egész normálisnak tűnt. Hiába, sosem fogom megérteni a gazdag srácok gondolkodását.
- Te hülye vagy, nem foglak így hívni? Ti tiszta bolondok vagytok!
- Te vagy az első, aki normális emberként beszélt velem, talán ez olyan nagy baj? Ti szegények mind azt hiszitek, hogy mi gazdagok mindent megkapunk amit csak akarunk, pedig egy fenéket! Mindig mindent úgy kell tennünk, hogy azzal ne hozzunk szégyent a családunkra. Megválogatják a barátainkat, a barátnőinket, hogy mit csinálhatunk a szabadidőnkben és mit nem. Tudod te milyen érzés, mikor elveszik a szabadságodat? - egy gombóc nőtt a torkomban és nem akart eltűnni. Sőt csak még nagyobb lett, miután megláttam egy könnycseppet, Ebina-kun szeme sarkában. Szóval nem hazudik és nem is akarja magát sajnáltatni. Bele se tudok gondolni milyen érzés lehet ilyen körülmények között felnőni. Igaz, hogy szegény vagyok, de a szüleim nem veszik el a szabadságomat és nem szablyák meg az életemet. Anyám mindig azt mondta, hogy úgy cselekedjek az életemmel, hogy azt később ne bánjam meg. Fogtam egy zsebkendőt és felé nyújtottam.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani! - valami köszönöm félét motyogott és elvette a zsebkendőt. Megtörölte vele a szemét, majd zsebre vágta.
- Nekem most mennem kell, még sok dolgom van! - felállt a helyéről, majd megindult az ajtó felé.
- Ebina-kun! Köszönöm, hogy te legalább őszinte voltál velem!
- Ne hidd, hogy miattad tettem. Csak neked köszönhetően Shu-chan végre boldog és szeretném, hogy ez így is maradjon, szóval ígérd meg, hogy boldoggá teszed!
- Hiszen én nem is vagyok szerelmes belé!
- Karin is ezt mondta mikor megismerkedtünk! - elmosolyodott, majd kisétált az ajtón. Vajon hihetek neki és Kitazawa-kun tényleg szerelmes belém? Az kizárt dolog, hisz még csak nem is tud rólam semmit. Viszont ha ez igaz és tényleg én vagyok most az egyetlen, aki felrázhatja, hát akkor óvakodj Kitazawa Shusaku, mert biztosan megszerezlek!
- Miért viselkedett tegnap olyan furcsán Kitazawa-kun? - kezdtem bele.
- Te tényleg nem vetted észre? Shu-chan totál beléd zúgott! - elnevette magát, én pedig igyekeztem felfogni az iménti mondatát. Még, hogy Kitazawa Shusaku belém zúgott? Nagyon jó vicc, mondhatom!
- Ez biztosan nem igaz, nem értem miért mondod ezt!
- De igaz, még az ebéd előtti szünetben végig rólad áradozott. Persze egy kicsit noszogatnunk kellett, mert hát nem mehetett oda hozzád csak úgy, előtte illik bemutatkozni is.
- Szóval ti mondtátok neki? Mégis miért?
- Mert vicces zavarba hozni valakit, már pedig te nagyon zavarba jöttél és ez nagyon tetszett. Mit gondolsz miért nevettük el magunkat? Üdítő volt látni, hogy Shu-chan így viselkedik.
- Akkor most megyek és elmondom neki, hogy ne is álmodozzon róla, mert köztünk úgyse működne semmi! - mérgesen felálltam a helyemről, de Ebina-kun visszanyomott a székre.
- Én ezt a helyedben átgondolnám. Ha Shu-chan rájön erre, akkor még az eddigieknél is befelé fordulóbb lesz. Végre talált valami apró pislákoló fényt, egy apró kis boldogságot az amúgy sötét és üres életébe, erre te megfosztanád tőle? Mégis, hogy lehetsz ilyen szívtelen?
- Te kis nyavalyás! - sziszegtem a fogaim között, mire a szeme felcsillant.
- Mond ezt újra!
- Mi van?
- Mond megint azt, hogy te kis nyavalyás, vagy bármilyen másik ostoba szidást! Tudod te milyen jól esik ezt hallani? - most már ő is meghibbant? Kár pedig az elején még egész normálisnak tűnt. Hiába, sosem fogom megérteni a gazdag srácok gondolkodását.
- Te hülye vagy, nem foglak így hívni? Ti tiszta bolondok vagytok!
- Te vagy az első, aki normális emberként beszélt velem, talán ez olyan nagy baj? Ti szegények mind azt hiszitek, hogy mi gazdagok mindent megkapunk amit csak akarunk, pedig egy fenéket! Mindig mindent úgy kell tennünk, hogy azzal ne hozzunk szégyent a családunkra. Megválogatják a barátainkat, a barátnőinket, hogy mit csinálhatunk a szabadidőnkben és mit nem. Tudod te milyen érzés, mikor elveszik a szabadságodat? - egy gombóc nőtt a torkomban és nem akart eltűnni. Sőt csak még nagyobb lett, miután megláttam egy könnycseppet, Ebina-kun szeme sarkában. Szóval nem hazudik és nem is akarja magát sajnáltatni. Bele se tudok gondolni milyen érzés lehet ilyen körülmények között felnőni. Igaz, hogy szegény vagyok, de a szüleim nem veszik el a szabadságomat és nem szablyák meg az életemet. Anyám mindig azt mondta, hogy úgy cselekedjek az életemmel, hogy azt később ne bánjam meg. Fogtam egy zsebkendőt és felé nyújtottam.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani! - valami köszönöm félét motyogott és elvette a zsebkendőt. Megtörölte vele a szemét, majd zsebre vágta.
- Nekem most mennem kell, még sok dolgom van! - felállt a helyéről, majd megindult az ajtó felé.
- Ebina-kun! Köszönöm, hogy te legalább őszinte voltál velem!
- Ne hidd, hogy miattad tettem. Csak neked köszönhetően Shu-chan végre boldog és szeretném, hogy ez így is maradjon, szóval ígérd meg, hogy boldoggá teszed!
- Hiszen én nem is vagyok szerelmes belé!
- Karin is ezt mondta mikor megismerkedtünk! - elmosolyodott, majd kisétált az ajtón. Vajon hihetek neki és Kitazawa-kun tényleg szerelmes belém? Az kizárt dolog, hisz még csak nem is tud rólam semmit. Viszont ha ez igaz és tényleg én vagyok most az egyetlen, aki felrázhatja, hát akkor óvakodj Kitazawa Shusaku, mert biztosan megszerezlek!
Szeretem, ha őszinték egymással a szereplők, és nem kreálnak maguknak felesleges problémákat azzal, hogy csukva tartják a szájukat. Külön szép volt, hogy azért kiemelődtek a gazdagság árnyoldala is.
VálaszTörlésEz jó volt kiváncsi leszek a folytatásra mi lesz ebből a felemás érzelmekből. De a lánynak nem kellene titkolni legalább a fiú elött, hogy valójában nem gazdag.
VálaszTörlésNa szép, a srácok végig tudták az igazat és nem szóltak Shusakunak?:D
VálaszTörlésMondjuk meg tudom érteni, miért, csak remélem, hogy később sem gondolják meg magukat :D
Örülök, hogy Shusakun kívül mást is megismerhettünk a fiúk közül, és Ebina karaktere már most nagyon érdekes. Elég nyegle és néha bunkó is, de valahogy egyszerre vicces és érződik, hogy valahol belül nagyon törődő is (már csak ha Karinra gondolunk is). Nagyon tetszett a legutolsó mondata is, érzem, hogy valószínűleg ő lesz az a szereplő, aki majd egyengeti a szerelmesek útját :D
Várom már a következő részt, ezt a szülinapi bulit, hogy Shu és Harumi összejöjjenek, hogy kiderüljön az igazság, úgy általában mindent :D
Siess nagyon!:)